Hírek

Ebben a szeptemberben a PERSZE diákjai Harkányban jártak, ahol részt vettek az évente megrendezésre kerülő, sokoldalú programon. Nem csupán ismerkedésre, de szakkollegiumunk bemutatására is sor került, ahol az érdeklődő ujjaknak betekintést nyújtottunk a szakkollegium működésébe. Az esemény… TOVÁBB

Az eheti PERSZE-Café vendége Varga Erika, divattervező, a Romani Design alapítója volt. A beszélgetés során a hallgatók betekintést nyerhettek abba, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik roma kisebbségként szeretnének sikeres vállalkozást építeni a divatiparban. Varga… TOVÁBB

A PERSZE szakkollégistái ellátogattak Brüsszelbe egy tanulmányi út keretein belül, a kulturális programokon és a városnézésen kívül meglátogatták az Európai Parlamentet, ahol nagy büszkeségünkre Kárpáti József is beszámolt sikeres életútjáról és a szakkollégium tevékenységéről.

A PERSZE tagjai a farsangi ünnep alkalmából kreatív és szórakoztató jelmezekben léptek fel a közös hétvégén. A jelmezverseny és produkciók után kvíz- és zenefelismerő játékok következtek, majd a napot a születésnaposok ünneplése és egy csodálatos torta elfogyasztása zárta.… TOVÁBB

Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy szakkollégiumunk hallgatói és munkatársa is részt vehettek a mai pápai audiencián, mint a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat delegációjának tagjai.

Szakkollégium tagjais is résztvettek a Zánkán megrendezett Kersztény Roma Szakkollégium által rendezett jubiliumi hétvégén. Számos színes programon vehettünk részt. Az első blokkbban a szervezők és a vezetők köszöntötték a résztvevőket, majd a délután folyamán közösség épitő játékok… TOVÁBB

A PERSZ-E hallgatói a nyári szünet után ismételten találkoztak egymással. A hétvége során a csapatépítés került fókuszba, a régi és új hallgatók különböző feladatok mentén ismerhették meg egymást. 

A vizsgaidőszak már javában zajlik, amire hallgatóink egész évben készültek. Kívánunk minden diákunknak eredményes és sikerekkel teli időszakot! 

A májusi szakmai hétvégét hallgatóink szervezték és bonyolították le. Köszönet a lelkiismeretes munkáért Keresztesy Veronikának, Turay Maryamának és a két hallgatói csoportnak. A kvíz és a személyes történetek után történelmi pillanat részesei lehettünk, hiszen láthattuk… TOVÁBB

A 10. alkalommal megrendezett Romológus Konferencián több hallgatónk is részt vett, mint előadó. A színvonalas előadások között szerepelt Molnár Marcell István, aki a sport és egészségtelen szponzoráció jelenségét mutatta be az érdeklődőknek. Kapás Réka jelenleg is aktív… TOVÁBB