Megvolt a második PERSZ-E hétvége. Az első napon hallgatóink csapatépítő tréningen vettek részt, ahol közös feladatok, beszélgetések és programok során még jobban megismerhették egymást és igazi közösségként dolgozhattak együtt, persze a sok program közben egy finom, bográcsban készült közös ebéd mellett volt idejük megpihenni. A napot pedig a hallgatói önkormányzat megválasztásával zárták. A hétvége második napját egy mozgalmas sportnappal folytattuk. A délelőtt folyamán egyik hallgatónk vezetésével egy izgalmas sportprogram várta a csapatot , ahol különböző játékos és csapatépítő feladatokban vehettek részt. Rengeteg nevetésben, mozgásban és közös élményben volt részük hallgatóinknak. A sportos program után pedig egy közös ebéddel zártuk a hétvégét.